Blog - Kerítések, és ami mögöttük van

Klasszikus kerítés

Mire figyeljünk a kovácsoltvas kerítések tervezésekor?

A kovácsoltvas kerítések beépítését minden esetben alapos, az összes részletre kiterjedő tervezésnek kell megelőznie, hiszen csak ezáltal szavatolhatjuk, hogy a végső produktum mind a praktikus, mind pedig az esztétikai kívánalmaknak maradéktalanul eleget tesz majd.

A tervezés/előkészítés folyamatának sarkalatos része, hogy a lábazat és a tartóelemek építéséhez szükséges kőműves feladatokat, valamint a kovácsoltvas elemek legyártását összehangoljuk. Ennek hiányában ugyanis könnyen ütközhetünk nem várt nehézségekbe a beépítéskor vagy – ritka esetekben – akár azt követően is.

Minden az időzítésen múlik

Mint minden kivitelezési munkánál, természetesen a kerítésépítésnél is elengedhetetlen, hogy az egyes részfolyamatok időbeli tervezhetősége biztosított legyen. Abban az esetben, ha a teljes kivitelezést egyetlen cég csinálja, ennek a feltételei garantáltan adottak, hiszen a feladatok egy kézben összpontosulnak, és nem kell sem logisztikai, sem munkaszervezési fennakadásoktól tartanunk. Ha a munka végig gördülékenyen, ezáltal pedig kiszámíthatóan folyik, a végső határidőt már rögtön az elején pontosan meg tudjuk határozni.

Az egységesség nem csak praktikus, esztétikai elv is

Az átgondolt tervezés jelentősége az időfaktoron túl persze a megfelelő alapanyagok kiválasztásában, továbbá azok körültekintő beépítésében is tetten érhető. Talán mondanunk sem kell, esztétikai szempontból milyen fontos, hogy a kerítés elemei harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz. A kovácsoltvas termékek számos anyaggal kombinálhatóak ugyan, de a stílusbeli egységesség követelményének ajánlott eleget tennünk. Így amíg egy klasszikus kovácsoltvas kerítésnél terméskőből vagy téglából készült lábazat, illetve tartóoszlopok számítanak kézenfekvő választásnak, a modern stílus esetében már inkább a beton- vagy üvegelemeket preferáljuk.

Emellett olyan praktikus szempontokat is szem előtt kell tartanunk, mint a kerítés magassága, amelynek megengedett maximális értékét sok településen jogszabályban is meghatározzák, ebbe pedig a lábazatot is bele kell számolnunk.

Akár klasszikus, akár modern kovácsoltvas kerítést szeretnél, cégünkre mindenben számíthatsz a tervezéstől a teljes körű kivitelezésig. Válassz minket!